A Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott Duna-Mecsek Területfejlesztési Alapítvány 2006 áprilisában kezdte meg működését. Az alapítvány célja a település-, térség- és gazdaságfejlesztés. Az alapító Paksi Atomerőmű Zrt. évente 500 millió forintot bocsát az alapítvány rendelkezésére, ezt a támogatást öt évre garantálta.
Az alapítvány a hazai nukleáris létesítmények környezetében, továbbá a hulladéktároló-helyek kutatásában érintett településkörben működik, nevezetesen Paks, Kalocsa, Bátaapáti, Boda és Püspökszilágy körzetében. A felsorolt térségekben hatvan település található, melyek összlélekszáma 136 ezer fő. Az érintett települések önkormányzatai, azok társulásai, továbbá a közigazgatási területükön működő intézmények, közhasznú szervezetek, civilszervezetek, egyesületek és gazdálkodó szervezetek kaphatnak pályázati úton segítséget mindazon tevékenységükhöz, amelyek az Alapítvány céljaival egyértelműen összhangban állnak.